Egy hely, ahol egy hétig úgy tudod elfoglalni MAGad, hogy minden percben emelkedhetsz, miközben kipihened azt, ami mögötted van, és feltöltődsz arra, ami érkezik!
Reggelente indíthatsz egy frissítő úszással a Körösben, a parton gyönyörű fák, tiszta nyugodt madárcsicsergős hangulat. A napra való ráhangolódást kezdheted azzal is, hogy 7.00-kor bekapcsolódsz a zenés mantraéneklésbe, majd jöhet a reggeli jóga, amit hangfürdővel támogatott napindító meditáció követ. Ha ezt végigcsinálod még mindig csak 9.30-at mutat az óra, amikor indulnak a programok a színpadokon és egyéb helyszíneken. Minden a Bölcsesség-Boldogság- Szabadság vagy más megközelítésben az Önismeret-Egészség-Fenntarthatóság jegyében, azaz a Szellem-Lélek-Test harmóniájáért!

A MAGszínpadon a tudatosság útját különböző oldalról ismerő, gyakorló előadók segítenek jobban megismerni-megérteni önMAGunkat, Egy-Mást, a Világot. Spirituális és önismereti tanítók, orvosok, természetgyógyászok, egészség-szakértők, ökológiai szakemberek, asztrozófusok, MAGyarság kutatók, és más, a tudatos élet összetevőit különböző aspektusokból bemutató előadók várnak minden nap 9.30-tól 19.30-ig. Velünk lesz, többek között Laár András, Csong An Szunim, Paksi Zoltán, Veres Mónika, Szántai Lajos, Grandpierre Attila, Vörös Ákos, Ferenczy László, Juhász Zsolt, Balogh Péter, Dittrich Ernő, Szentgyörgyi Barbara és Szentgyörgyi Horváth Zoltán.

A TudatTérben egész nap különféle meditációk, hangtálas, gongos vagy éppen handpanes hangfürdők, valamint a meditációról és az energiák világáról szóló gyakorlati workshopok váltogatják egymást. Ha szeretnéd, naponta akár 5-6 meditáción is részt vehetsz, és többször is élvezheted az olyan csodálatos meditációs zenészek dallamfürdőit, mint például Kövi Szabolcs, Laczai Zoltán, il Fabbro vagy Erdősi-Bóta Bence. Minden nap kora este tematikus csakrameditáció is vár, hét nap hét csakra, igazi megújulási lehetőség!

Az ÉletTérben fókuszban az egészség életmódorvosi, táplálkozási és egyéb egészségtudatosságot erősítő beszélgetésekkel, workshopokkal, előadásokkal. Ezen a helyszínen a cél, segíteni a résztvevőket az életmódváltásban, az egészséges életmód kialakításában, gyakorlásában: hogyan csináld a mindennapokban. Ezért lesznek vegán ételkészítő workshopok szinte minden ételtípusra a főételektől, kencéken, édességeken át egészen az ehető vadnövényekből készített ételekig. De lesz kovászos workshop és pizzakészítés is, valamint gyógynövényes programok, még gyógynövénybemutató túrán is részt lehet venni! Változatos témákban lehet kérdezni a résztvevő holisztikus szemléletű orvosokat, mint például dr. Hovanecz Anikót, dr. Ungváry Lillát, dr. Borbély Katalint, dr. Kolozsvári Lászlót, dr. Pais Enikőt, dr. Demeter Tamást és másokat. Több előadásban fókuszba kerül a gyereknevelés kérdése is.

Az ÖkoTérben naponta 2 tematikus workshop és néhány egyéb program vár, amelyek körbejárják az emberiség legfontosabb ökológiai kihívásait gyakorlati szemszögből. Sok minden mellett foglalkozunk a zöld közlekedéssel és az elektromos autókkal, az energiafüggetlen családi házakkal, a napelemekkel, a táplálkozás ökológiai összefüggéseivel, a vízgazdálkodással, a tájtudatossággal vagy éppen a szeretet-alapú gazdaság kialakításával, olyan nagyszerű szakértőkkel, mint például Lantos Tamás, Szilágyi Ferenc, Fodor István vagy Zaja Péter.

A JógaLigetben szinte egész nap gyakorolhatsz különböző jóga-, és egyéb mozgásformákat, valamint légzőgyakorlatokat. A többféle jóga mellett lesznek tartásjavító edzések, pranayama workshopok, thai chi, tensegriti, love your belly gyakorlások is. Többek között olyan tapasztalt jógaoktatókkal lehet együtt gyakorolni, mint Omkára Veres András vagy Diószegi Ádám.

Mindezek mellett a DobTérben naponta várunk közös dobolásra, örömzenélésre, dorombos workshopra, a hétvégén handpan workshopokra is olyan kiváló zenészek irányításával, mint Nádas Dávid, Juhász János vagy a Dobszerda Egyesület nagyszerű ütősei. Napközben mandalakészítésbe, batikolásba is be lehet csatlakozni Makoldi Gizella, batikművész vezetésével. Hétvégén pedig ki lehet próbálni a tűzönjárást és a jegesmerülést is. Míg a szülők töltődnek, a gyerekek napközben játszhatnak az Ökojátszóházban, ahol környezettudatos játékok és mozgásos foglalkozások lesznek, valamint alkalmanként zenés programokon és pszichodráma csoportokon is részt vehetnek a gyerekek. A kicsiknek gyerekfelügyelet is lesz! Az üdülőben játszótér is van!

És mindeközben egész nap lehetőség van strandolásra, ahol lehet egy jót napozni vagy az árnyas fák alatt hűsölni (és közben akár a közeli MAGszínpadot hallgatni), vagy éppen egy jót vizicsúszdázni. De lehet kajakot-kenut, kerékpárt bérelni, vagy éppen a strand melletti sportpályákon labdázni is.

A MAGfesztiválon az este a zenei programoké, általában lesz egy nyugisabb chillesebb koncert és egy bemozgatósabb-táncolósabb zenekar. Többek között olyan kiváló zenészekkel és zenekarokkal, mint a Vágtázó Csodaszarvas, Heinczinger Mika, a GaiaTree, a Sajba, a Karakürt, a Diznaray és a Világfa. A handpan zene rajongói külön is örvendezhetnek, mert összesen 7 handpan művész lesz velünk az egy hét alatt, mint például Füzesi Geri, Bognár Péter, Napfarkas vagy éppen Cseke Szabi, míg vasárnap este egy MAG Handpan Jam koncerttel is várunk!
Minden este 23.00-tól örömzenélés lesz tábortűz mellett, amit minden alkalommal 4-5 olyan kiváló zenész fog össze, mint például Nemessányi Roland vagy Jenei Kornél és mellettük bárki bekapcsolódhat énekhanggal, síppal, dobbal, nádi hegedűvel! Ez a program messze lesz a sátraktól, szállásoktól, hogy aki ekkor már aludni szeretne, az zavartalanul tudjon!

A fesztiválon a töltődés, az önMAGunkra figyelés jegyében nem lesz árusítás, nincs alkohol és semmilyen tudatmódosító szer vagy tevékenység, ehelyett az egészség és tudatosság jegyében finom vegán ételekkel és alkoholmentes italokkal emelhetjük a rezgésünket, többféle vegán menü közül választhatsz az étteremben és egész nap vár a büfé vegán salátákkal, szendvicsekkel, desszertekkel smoothiekkal, gyümölcslevekkel!

Így néz ki egy hét nyaralás a Tudatosság jegyében!

További információk a MAGfesztiválról: MAGfesztivál | Magélet (magelet.hu)