Gyerekkorom óta életem része a mozgás, a meditáció, a keleti filozófia és az, hogy szerettem volna jobbá tenni a világot.
Többféle sportot űztem, de leginkább a shotokan karatéban fogott meg a távolkelet misztikuma és a mozgások modern anatómiai alapokon nyugvó, precíz kivitelezése. Később, az egyetemi évek alatt egy baleset következtében az egyik karom teljesen lebénult, és amikor már alig hittem a gyógyulásban, egy véletlennek köszönhetően rátaláltam a jógára.
A gyakorlás hatására a karom rövid idő alatt szinte teljesen regenerálódott, amely rögtön olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy otthagytam informatikusi pályámat és jógaoktató lettem.
Tíz év elteltével 2017-ben nyitottam meg Budapesten a Samadhi Jógastúdiót, ahol jelenleg is tartom jógaóráimat, jógaoktató képzéseimet. A jógaoktatás mellett írok, festek, más sportokat is űzök és járom a világot, igyekszem hazai és külföldi oktatók által is inspirálódni.
Meggyőződésem, hogy mindenki természetes állapota a korlátoktól mentes szabadság és boldogság, amely felismerésére egy jógaóra a legjobb alkalom.